Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ciki sztorik

Összegyűjtöttem pár vicces sztorit, de ezek nem velem történtek meg!! Jó olvasást és nevetést. 

A nagy zakó

Utolsó éves voltam az iskolánkban, amikor a farsangi bálon, amire egyébként egy keringővel is készültünk, a tanárnő kitalálta, hogy én és a táncpartenerem -aki amúgy az egyik leghelyesebb fiú az osztályban-köszöntsük az elsősöket.

Fekete push-up melltartót vettem fel aznap, ami a táncruha alatt nem látszott át, a fehér ünneplő blúzon átütött volna, ezért gyorsan felszaladtam a termünkbe, hogy levegyem, mivel csak lányok voltak a terembe, ezért gondolkodás nélkül lekaptam magamról a felsőmet amikor berontott az a bizonyos srác. Persze mindent látott...az elsősök avatását gond nélkül végig csináltuk, aztán jött a keringő. Ment minden szépen, amikor a párom rám nézett és azt kérdezte, mit csináltam magammal, hogy ekkora lett a mellem, hiszen az előbb még kisebb volt. Annyira letaglózott, amit mondott, hogy elvétettem a ritmust és elvágódtam -ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy magammal rántottam a páromat is. Mindenki rajtunk röhögött. Kínos incidens után 1 héttel kiderült, hogy tetszem a fiúnak, de nem mer velem találkozni. Amikor megkérdeztem a haverját, hogy miért, csak annyit mondott: fél, hogy kitöri a nyakát. 

ALIKA (18)


Billegő szék

Egy diákonkormányzati ülésen az egyik tanár éppen az igazgatónő beszédét olvasta fel. Dögunalmas volt úgy, hogy hintázni kezdtem a székkel. Bár a barátnőm szólt, hogy hagyjam abba, nem lesz ennek jó vége, én tovább billegtem. Egyszer aztán a székem a kelleténél jobban megbillent. Megfogtam a padot, de az csak jött utánam. Erre elengedtem és pont az igazgatóhelyettes fiának lába közé vágódtam! Mindenkiből kitört a röhögés, én meg csak feküdtem a srác lábai között és mozdulni sem tudtam: próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna aztán észre vettem a tanáromat, aki próbálta elfojtani a nevetését - kevés sikerrel...életem legidiótább helyzete volt, azóta sem hintázok.

KINCSŐ (13)


Lányom két éves lehetett, jött a barátnőm meglátogatni minket. Leültünk a gyerekszobában a földre Barbizni hármasban, közben beszélgettünk, öltöztettük a babákat. Felnézek, a férjem áll az ajtóban és vigyorog: -Hol a gyerek?

Megunt minket, átment az apjához a másik szobába...mi meg ott babáztunk....


Buszon, gyerek ül a mama ölében- Anyu miért kérdezte tegnap apu, hogy mitől olyan lucskos a p...d?

Leszálltak az első megállóban, a röhögés csak utána tört ki.


Egy kis cégnél vagyok aszisztens, ami annyit tesz, hogy telefon csörög és én ugrok, vonal másik végn általában német szállítóink egyike van. Tehát csörög a telefon:

-Hallo, Herr "Pöcs" mein Name...-hát azt hittem lefordulok a székről és alig bírtam visszatartani magam, hogy nehogy hangosan felröhögjek. Amúgy írva, Pötzsch az úr neve.


Általános sulis koromban arra készültem, hogy a szünetben, betétet cserélek, úgy, hogy elrejtettem a farmerzsebemben. Barátnőm nem látta, csak, hogy kikandikál vminek a csücske, és hangos felkiáltással:-Csoki!!!-kirántotta a zsebemből.


Tömött buszon utazunk két éves kislányommal. A gyerek nyűgös így megígérem, hogy mesélek.

-Jóóó- sikítozik, és felcsillan a szeme - Azt mond, amiben a kúrta farkú malac kúr!


Ötéves Anna lányom érdeklődve nézgetei a hathónapos kisöccsét pelenkázás alatt. Pár perc múlva megkérdi:

-Anya! Nekem is ilyen fura pisilőm volt kis koromban? Hova lett?


Beálltam egy zsúfolt parkolóba és leengedtem az ablakot, hogy a hátsó ülésen nyújtózkodó kutyusom kapjon elég levegőt. Nem akartam, hogy utánam induljon, megálltam hát a járdán és visszamutatva rá, határozottan azt mondtam:

-Ott maradsz! Érted?? Maradsz! Maradsz!!

Egy közeli autó vezetője, látva, hogy szőke vagyok, csodálkozva végigmért, majd megszólalt:

- Csak be kell húznia a kéziféket!


A nagypapámnak egy kazettát szántam születésnapjára, amire néhány dalt vettem fel, és szerettem volna egy verset is rámondani. Éppen ennek elkészítésén minkálkodtam, amikor hirtelen meglátogatott a barátom. Beviharzott a szobámba, és rám vetette magát. Heves csókolózásba kezdtünk, úgyhogy a versmondás abbamaradt. Másnap persze késésben volt az egész család. A nagy sietségben rögzítettem még a verset, de visszahallgatni már nem maradt időm. Amikor a nagyszüleimnél az ajándékok átadására került sor, a kis unokaöcsém rögtön berakta a kazettát a magnóba, és elindította. A daloknak mindenki örült, közben kedvesen beszélgettünk mindaddig, amíg hirtelen heves sóhajok nem hallatszottak a magnóból. Azt hittem elsüllyedek, de még mindig reménykedtem, hogy talán nem ismerik fel a hangomat. Sajnos ez a remény is szertefoszlott, amikor a barátom hallhatóan a nevemet suttogta. Nem tudtam mást tenni, mint kikapcsolni a szerkentyűt, és azonnal elhagyni a helyiséget.


Nem velem történt hanem a lánnyal akivel voltam. Kimentünk sétálni egy tó partra és ő belelépett egy kutya...nah érted.Szegény nem vette észre. Mikor beültünk az autóba egy másfél perc után felfigyeltünk az üde illatokra. (egyébbként még cikibb,h ő kérdezett rá, hogy ÉN nem lptem e bele vmibe) aztán kiderült h ő volt. Szegénykémnek rettenetesen égett a feje,mert nemcsak a cipője, hanem a kárpit is a csomagtartóban kötött ki. Miután véget ért a randi , 3 napig nem értem el. Aztán tisztáztuk, hogy attól még nem fogom ejteni mert ő igy járt. (de lényeget összefoglalva, elég cikis volt , de hál istennek nem forditva történ a dolog...:D:D)


Debrecenben van a Modem, az ilyen művelődési központ mellette van egy hotel. Barátnőmmel kitaláltuk, hogy felmegyünk a tetőre, mert fel lehet. Csak ugyebár a kivezető ajtó zárva volt. Ezért leültünk a földre fotókat csináltunk, röhögtünk meg szétszórtuk a cuccainkat a földre. Egyszer csak jön a biztonsági őr, azt mondja: Hölgyeim, kérem fáradjanak le, mert a kollegáim a kamerán keresztük nagyon jól szórakoznak. Na aztán már kerüljünk a Modem-et. xD


Osztálykiránduláson voltunk, erdőben sétáltunk, szabad program volt. Nagyon kellet már wc-znem, és bnőmmel találtunk egy kis romos házat. Bementünk-nem mi voltunk ott először , volt már egy csomó "végtermék" ott- szal felgöngyölítettem a szoknyámat , legugoltam és elkezdtem pisilni, és úgy gondoltam , ha már ott vagyok akkor a nagyot is elvégzem. Már azzal is megvoltam, és eszembe jutott, hogy csak egy darab wc-pappirom volt. Én kikiabáltam a bnőmnek, hogy hozzon be papirzsepit, de sajnos nem ő hallotta meg hanem életem(titkos) szerelme az osztályból. Ő jött be, mindketten eléggé meglepődtünk, de én annyira hogy hátra estem és beleültem... amikor feltápászkodtam a szoknyám is összekenődött elég rendesen. A fiú persze egyből kiment. Most nem tudtam, hogy mitévő legyek. Ott ültem tiszta kakis szoknyában.Bnőm beadott papirt, azzal letörölgettem magam, de még mindig nem volt mint alulra felvennem. Szerencsére nem tanga , hanem franciabugyi volt rajtam.Na mondom, összeszedem magam és kisétálok bugyiban, de még akkor se tudtam hogyan tovább.De még mielőtt ez bejött volna visszajött a fiú(aki már 2 éve teccik, de még egy szót sem váltottunk) és benyújtotta a farmerját és mondta hogy vegyem fel azt, neki fiuként nem annyira ciki alsógatyában lenni. Égett a pofám rendesen, de nagyon happy end lett, mivel összejöttünk és már egy fél éve 1ütt vagyunk.


Barátnőmmel már szürkületben mentünk haza bkv-busszal. Végállomástól-végállomásig mentünk (kb. 1:45 perc). Mindkettőnknek nagyon kellet pisilnünk. Tudtuk, hogy nem burjuk ki mig megérkezünk, leszállni meg nem akartunk, mertkicsit féltünk, sötétben egyedül kintlenni , meg a busz is elég ritkán jár. Már sötét volt, és csak mi ketten voltunk a buszon. Tudtuk, hogy gusztustalan, de nem volt más választás (már kezdett szinte csorogni). Fogtuk az összes papirzsepit meg papirt ami volt nálunk, leraktuk a utolsó két üléssor közé, hogy majd arra végezzük a dolgunkat. A buszon nem volt világítás, szoval nem volt mit vesztenünk. Elhelyezkedtünk, legugol,bugyi le és még mielőtt egy csepp jött volna, a felgyulladt a világítás, és a bemondón megszólalt a sofőr hogy : "Lányok, megálljunk?" gyorsan vissza az egész, elnézést kértünk és mondtuk, hogy igen. Igy a kövi megállóban lerakott minket és megvárt. Életem legnagyobb megkönnyebülése volt. Visszaszáltunk és mentünk tovább, közbe tök jól osszehaverkodtunk a sofőrrel. Mivel minden héten egyszer kell ezt az utat megtenni, és mindig ő a sofőr, szoval nagyon kedves. Első sorba ülünk, és ha pl valaki "rosszarcu ember fel akar szállni akkkor csak a hátsó ajtót nyitja, meg ha megint csak ketten vagyunk, akkor berakja a kedvenc zenénket stb.. Azóta mindig emlegetjük azt az utat D:


Egy randi alkalmával egy padon ültem egy fiúval, és gyanútlanul elbambultam. A fiú valamiért úgy gondolta, hogy itt a megfelelő alkalom, és megcsókolt. Bár nekem is tetszett, hirtelen annyira megijedtem, hogy akkorát ugrottam, mint egy bakkecske (állásba fel, hátra két méter). Bár nekem vicces volt, szegény azt hitte, vele van bajom....:)


Nekem van vicces, bár nem velem történt. Hugommal ( 6 éves) átmentünk a nagyszüleinkhez és mikor benyitottunk épp csókolóztak. Megilyedtek, és véletlenül az öreg foga ott maradt a mama szájában. 
Ott még visszatartottam a nevetésem,mert láttam hogy milyen zavarban voltak. De mikor hugom kikerekedett szemekkel rám nézett és megkérdezte, hogy a mama miért eszi meg a papa fogát, nem bírtam magammal, kitört belőlem a röhögés!

Forrás: http://www.mindencsajnak.eoldal.hu/cikkek/cikis-sztorik--o-xd/



Góóól!!!(vagy mégsem?)

Tanítás után a fiúk focizni mentek, mi pedig a barátnőimmel letáboroztunk a pálya szélén. Az egyik srác odajött, és azt kérdezte hogy nem akarunk e beállni. Persze,miért ne?-mondtuk.Nem vagyok valami nagy játékos, de nagyon élveztem a focit. A meccs vége felé az egyik fiú megpróbálta tőlem elvenni a lasztit, de én egy nagyot lendítettem a lábamon és egy hatalmasat rúgtam - de sajnos nem a labdát találtam el, hanem a fiút a legérzékenyebb pontján! Szerintem egy életre elment a kedve a focitól - és tőlem is!  Lola 15 és fél


Forrás: http://csajok-forever.hupont.hu/12/ciki-sztorik#ixzz2b7Tko1sp



Amerikai pite-magyar szalonna.

Valamikor a haverjaimmal megnéztük az Amerikai pite című filmet. Magunkra ismertünk, akkoriban még mi is csóri szűz srácok voltunk. A kicsit falusi haverom, Janika úgy döntött, hogy kipróbálja a pitét, de mivel az egy amerikai sütemény, úgy gondolta majd pótolja bármivel, amit éppen süt az öreganyja.<br /> Hát hazament, de a mami sajnos épp nem sütött semmit, viszont ott volt az asztalon egy jó oldal szalonna. Ez a dromedár meg úgy volt vele, hogy ha pite nincs, magyar parasztgyereknek jó lesz a szalonna is... Vágott hát rajta egy megfelelő méretű lyukat, és indulhatott az eksön. Csak azzal nem számolt szerencsétlen, hogy a magyar ételek jellegzetessége az erős fűszerezés, többek között a erőspaprika. Így aztán jókora derültséget okozott a szomszédság körében, ahogy ordítva rohangál körbe körbe az udvaron, felül pólóban, alul semmi-ben, és hangosan ordít, hogy: - A tököm, a tököm, szétcsípi a tököm ez a kurva paprika!!!



Forrás: 
http://csajok-forever.hupont.hu/53/ciki-sztorik#ixzz2b7UT5flR



Riadó a vécén


Annak ellenére, hogy a múlt vasárnapot átalhattam volna, korán, már 7-kor felébredtem, mert vécére kellett mennem. Nálunk ebben az időben még mindenki ágyban van, nem zártam magamra az ajtót. Amit viszont nem tudtam: a bátyám haverja nálunk aludt. Épp, amikor a vécépapírért nyúltam volna, kinyílt az ajtó - és ott állt előttem a bátyám leghelyesebb barátja. A nagy ijedtségtől nem tudtam megszólalni, de mást sem csinálni. Ami viszont még cikisebbé tette az egészet, hogy később, reggeli közben bénán vigyorgott rám. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Miért pont ez a srác látott meg, hogy intézem a dolgomat??? Olyan ciki!


Popsipacsi


A bátyámmal folyton egymás fenekére csapunk - de csak poénból. Amikor a múltkor megláttam a suliban, odasettenkedtem mögé, és adtam neki egy seggrepacsit. Gyorsan el akartam tűnni, nehogy vissza tudja adni, de már meg is fordult. Akkor ért a meglepetés: nem a bátyám volt az, akit letámadtam, hanem az a helyes srác a párhuzamos osztályból. Azóta már nem csak a bátyám kezére kell odafigyelnem!

Forrás: http://csajos-cute-oldi.mindenkilapja.hu/html/19378754/render/ciki-sztorik-s

 

 

nah szóval : Van egy fiú a suliban aki tetszik nekem.Tél volt, és a fiúk (egy évvel idősebbek mint mi) meg mi a lányok kimentünk hógolyózni.Az új csizmám volt rajtam, ami kicsit csúszott, mert tök sima volt a talpa. Épp az a fiú volt hozzám közel aki nekem tetszik, meg akartam dobni, de lépés közben megcsúsztam, és elég érdekes pontjára estem rá :$ Elég gáz volt, de majd megszakadtunk a bnőimmel a röhögéstől xD


helló! az én sztorim nagyon gáz szóval úgy volt h van egy fiú aki tetszik és én is tetszem neki és egyszer mentem át mamámhoz az unoka hugomért és hát elkesztünk hülyülni a réten nekem nagy wc-nem kellet ezért néha ersztettem egy halkat na mind1 elvoltunk mikor egyszer fel löktek és mikor felhúztak ketten és  erőlködtem h ne ejtsenek vissza!és hát bevallom eléggé nagyot pukiztam... aztán a srác hazáig kisért sőt még ott is maradt a kapuba...


koleszos vagyok a középiskolában,és 1szobában 3-an vagyunk..én és barátnőim,Anett és Réka
a szomszéd szobában fiúk "laktak" ők is 3-an..mivel Anett járt az eggyikkel,így akivel járt pasi..titokban átjött a mi szobánkba,és megbeszélték a dolgokat Anettel h kiszöknek az udvarra cigizni..Anett csupasz lábbal..így bele is lépett a tüskébe..jó vissza jöttek..és pont jött a tanár Anett gyors bement a pasijával a fűrdőszobába..(de mi fedeztük őket) és még a tanár a létszámot ellenőrízte Anett felkiállt a fürdőben..: Ne ilyen durváán..,vedd már kííí,vedd kíí..mert fááj..XD a tanár meg benyit oszt hoppá ott volt Anett pasija aki pont a tüskét akarta volna kiszedni..XD


Sziasztok!
Velem olyan történt, hogy rajz órán épp befejeztem a rajzom, de amikor 
feláltam, hogy odaviszem, mindenki odacsődült. Na mindegy- gondoltam magamban. Én voltam az első, megmutattam a rajzom, és hát.. a tanári asztal és az 1.pad között nincs sok hely, ami volt azt is elállták az oszt. társaim. Ja igen, és van egy k*rvahejes fiú az osztályban. Na és amikor megfordultam, ő állt mögöttem, de én pont úgy fordultam, hogy a keze a seggemet taperolta XDD..... fúúú nagyon gáz volt. És ha ez nem elég.. másnap szintén ezt játszottam el, csak matek volt, és egy másik fiút majdnem lesmároltam. XD 
Az bolond barátnőim pedig csak röhögtek, hogy : "- Ejnye, két fiú, 2 nap alatt? 


gimis vagyok,es van egy nagyon dogos baratnom.egyszer eldontotte,hogy tortenjen meg,legyen meg az elso alkalom,amikor lefekszik velem.minden tokeletes volt,a csalad nem volt otthol,szabad volt a lakas.mondtam is Julinak,hogy aggodalomra nincs ok,mert nem lesz ott senki.megnyugodott.nekem kellett ovszert venni.tudtam,hogy egy oreg neni dolgozik a patikaban.bemegyek a patikaba.simlederes sapka volt rajtam.nem lattam a patikus arcat.elmondtam neki hogy mit akarok venni,meg hogy milyen markat.nem szolt egy szot se.leveszem a sapkam.ranezek a patikusra.meglattam hogy a legjobb baratom anyja volt:szia csabi,ma van az elso napom ezen a munkahelyen.eddig nem rossz...


Szóval egyedül voltam itthon.Már megfürödtem fel vettem a pizsimet(egy topp meg egy francia bugyi amire rá volt írva ez a bejárat)na mindegy.Erre kopognak nyitom ki az ajtót ott áll a szomszéd srác aki naon helyes.Kért egy dvd amit a tesóm írt meg neki.Erre keresem mondja nekem milyen sexy a bugyim.Én meg erre úgy égtem mint a rongy!!


Jöttünk föl ebédről(mert a 2.emeleten van az osztályunk) és ott voltak a fiúk a másik osztályból.Nem is teccettek meg hülyék is voltak, tehát mi futottunk a b.nőimmel csak úgy és nagy pechemre az egyik b.nom véletlen elgáncsolt és én placcs! elestem...mikor mentünk haza hévvel idegesítettek, de azt mondták h 5pontos esés! :D nnem zavart


Na, amit most írok, az velem csak kis részt történt meg, inkább a barátnőmmel:
A polgári nevelést nekünk egy nagyon hülye asszony tanítja- a nevét most hagyjuk. Elég róla annyi, h se a tanári kar, se a diákok nem szeretik. Mert egyszerűen beütéses. Órán mindig grimaszkodik, meg annyit röhögünk rajta, ő meg kérdezgeti, h min röhögünk, mi meg nem tudunk mit mondani, mert azt már csak nem mond6juk, h " Magán " XD
Szóval. Egyik nap pár csajjal az osztálybol már készültünk haza sulibol, mert vége volt a napnak. Akkor az öltözőben énekeltük azt a számot, h " Zene nélkül mit érek én..." És énekeltük, h :
"...és a fiú leány nélkül, T. I. ( a tanár neve) lábszőr nélkül, mond, mond mond, mond mit ééérr! " De ezt csak az egyik bnőm találta ki, úghogy lényegében ez neki ciki.
De akkor arra ment a tanító- az a bizonyos lúgos- oszt azt mondta, h : " Mindent hallottam " nagy sértődötten. Mi először megdöbbentünk, aztán meg olyat röhögtünk, h az egész suli belezengett :D 
De am jó volt :P Törióránk volt és ugye tél volt és akkor fent lehetett maradni szünetben.


Bioszórán vagyunk, és a tanár még elég fiatal. Mindig hintázik a széken. Éppen felel Ádám, aki helyesnek mondható. Ráadásul a genetikából felelt. Azt kérdezi a tanár, hogy mi lesz ha egy homozigóta 25%-osat vegyítünk egy 75%-os domináns fehérrel? És erre azt mondja heterozigóta. A tanár annyira röhögött, hogy a táblába verte be a fejét a hintázástól.

 

Forrás: http://www.csajoslanyos.eoldal.hu